Ma reggel ígéretes jeleket mutatott az ég. Igaz, néha nagy lendülettel kezdett újra esni, de közben időnként már az ég kékjét is megpillantottuk. Gyorsan sikerült összepakolnunk és 10 óra előtt már úton voltunk Voss felé. Az úton a megszokott esős időszakokat egyre több csapadékmentes szakasz váltotta. Már amikor kinn voltunk a szabad ég alatt és amennyire akkor meg tudtuk állapítani.

A vossi völgy csodálatos! Hatalmas, több száz méter függőleges szirtfalak között hol rohanó patak mentén vezetett az utunk, hol a patak tavakká szélesedve megnyugodott. A városban megálltunk egy órára, pótoltam megcsappant készpénz-készletemet, megnéztük a város templomát (ami, ellentétben a netes információkkal nem árboctemplom, bár ez a templom is a XIII. században épült és híres a nyolcszögletű fa tornyáról), sétáltunk a tóparton, kipróbáltuk a játszóteret és körülnéztünk a vásárlóutcában.

Innen folytattuk utunk a főúton, de hamarosan letértünk egy rövid megállóra, mivel „utunkba került” a Tvinne-vízesés robajló víztömege. A szerencse megint mellénk szegődött, mert már-már a nap is kisütött, amíg ott voltunk és a szél is nekünk kedvezett: elsodorta a vízpermetet. A vízesés hatalmas, teljesen négyzetes sziklák között dübörög a mélybe.

Miután kigyönyörködtük magunk a vízesésbe, folytattuk utunkat a mind szűkebb és mélyebb völgyben. A magas, szinte függőleges sziklákról számtalan kisebb, nagyobb vízesés bukik alá, nem győztük kapkodni a fejünket. Itt már olyan sziklás a vidék, hogy szinte alig bukkantunk ki a föld alól. Először egy 12, majd egy 5 km-es alagút várt ránk. De ez csak a „bemelegítés” volt a harmadikhoz: a Laerdal-alagút 24.5 km-es hosszával jelenleg a világ leghosszabb közúti alagútja. Érdekessége, hogy minden 6 km-en van egy parkoló kiképezve, amelyet felül kísérteties kék, oldalt pedig narancssárga fénnyel van megvilágítva.

Ami az alagutakat illeti, ma kijárt belőlük. Összesen 45 rövidebb-hosszabb szakaszon bújtunk a föld alá és összesen majdnem 90 km-et tettünk meg a sötétben. Ez a harmada a mai teljes útnak. Szóval, aki klausztrofóbiás vagy nem kedveli az alagutakat, annak nem ajánlom ezt az útvonalat!

Az alagútból kibukkanva Laerdal előtt úgy döntöttünk, hogy mivel a vossi végül nem árboctemplom volt, csak kellene egyet nézni és jött az ötlet, hogy tegyünk egy kis kitérőt Bourgund felé. A templom a XII. században épült és az egyik legjobb állapotban fennmaradt. Végül csak kívülről néztük meg, de megérte a kiruccanást. Megelevenedett előttünk a Michael Crichton műve alapján készült Banderas film, a 13. harcos.

Miután visszatértünk Laerdalba, már csak egy kompozás (amelyhez sem a Google Maps, sem a GPS-em képtelen volt elnavigálni, így orrunk után mentünk ;-)) és még 50 km várt ránk.

A szállásunk egy négyszemélyes, tágas faház, a verandáról a távoli gleccsert látjuk. Közben az idő is tovább javult, s bár a nap már a magas hegyek mögé bújt, s a hegyek felhőket eregetnek, vacsora után még kiültünk a verandára megírni a napi beszámolót.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.