Ma reggel arra keltünk, hogy a fjord felett ragyog be a nap az ablakunkon keresztül. Kicsit még szeles volt az idő, de nem volt kellemetlen. Karolin lassabban ébredezett, addig én fotózni próbáltam, nem teljes sikerrel, mert a téma nappal szemben volt.

Reggelinket a teraszon költöttük el, majd egy második körös fotózást követően összeszedelőzködtünk és nekiindultunk Oslonak.

Utunk rögtön egy rövid kompozással kezdődött. A svelviki komp állítólag a legrövidebb, minden norvég komp közül és valóban, itt a fjord 180 méteresre szűkül, s e rövidségen még az sem sokat változtat, hogy a komp majdnem teljesen átlósan, kétszer ennyit megy. Éppen lekéstük a 10 órás kompot, így az alig 4-5 perces utunkat majdnem 20 perces várakozás előzte meg.

Az átkelést követően hamar magasba kapaszkodott velünk az út és a belsőbb részeken kanyarogva, gyönyörű tavak mellett haladtunk, mígnem egy 7.3 km hosszú alagúthoz értünk, amely a fjord szélesebb ága alatt húzódott. Itt először lefelé haladtunk, majd jött egy emelkedő, amely legalább két érdi kaptatót kitett hosszban, mindezt még mindig a föld alatt. (Az alagút egyébként fizetős, 55 NOK-ot kérnek el egy autóért.)

Innen az autópályát követve, időnként lépésben, elértük Oslót, de ekkor már közel dél volt. Az első parkolóhely ötletünket gyorsan elvetettük, mert 25 NOK lett volna óránként. Közben olvastunk egy OsloPass nevű napijegyről, amely a legtöbb múzeumba, a tömegközlekedésre és az önkormányzati parkolókra szól és 220 NOK-ba kerül. Gyorsan számolgatva, a múzeumi belépőket 50-60 NOK körül számolva és a parkolást is belekalkulálva úgy tűnt, megéri. Viszont Turist Information csak a Főpályaudvaron és a belvárosban van, így vissza oda. Itt tekeregtünk a töménytelen turista között, de csak nem jutottunk közelebb az irodához, így végül leparkoltunk egy nem teljesen szabályos helyen és én elszaladtam az irodába. Végül vettem két OsloPass-t, bár azt, hogy parkolni hol lehet ingyen vele, a hölgy sem tudta megmondani. Ezért, mivel már fél 2 volt, úgy döntöttünk, hogy megyünk egyenesen a múzeumok szigetére és majd ott szerencsét próbálunk.

Az első múzeum a Viking kiállítás volt, ahol három, viking halomsírból előkerült hajó megtekintése mellett számtalan információt szerezhettünk az Északi emberek fénykoráról. Azért megdöbbentő, hogy ezekkel a hajókkal eljutottak egészen Észak-Amerikáig. (Igaz, később látni fogjuk, modern utódaik sem kisebb teljesítményekre voltak képesek.)

Innen a Kon-Tiki múzeum volt az úti cél, ahol a nevezetes hajón (amellyel 1947-ben 101 nap alatt Heyerdahl és társai eljutottak Peruból Polinéziába) kívül, a híres utazó többi hajójának (Ra 2 papiruszhajója, amellyel Afrikából Amerikába kelt át, és a Tigris, amellyel az Indiai-óceánt hajózta be) eredetije is megtekinthető, sok-sok információval.

A múzeum szomszédságában található egy másik hajónak és felfedezőnek emléket állító kiállítás is: a Fram és a sarkkutatást bemutató tárlat, ahol a hajóra is fel lehet menni. Sőt! Még az alsóbb szintekre is aláereszkedhetünk.

Mindhárom múzeum igényesen és érdekesen tálalta az információkat, a végén már nem is tudtuk magunkba szívni mindet.

Ekkor már közel 5 óra volt, úgyhogy nekivágtunk Drammennek. Mire megérkeztünk, nyugat felől sötét fellegek gyülekeztek így igyekeztünk fel a Spiralban, amely egy öt-hat körös csigaút felfelé a hegy gyomrában, s ahol 35 NOK-ért mehettünk fel. Fenn még sétáltunk egy rövidet, hátha valahol jobban rálátni a fjordra, de hamar visszaűzött minket az egyre jobban rákezdő eső.

Mire Vári Tiborékhoz értünk, már szakadt az eső. Tibor 18 éve él kint Norvégiában, nagyon sok hasznos információval szolgált, s meghívott minket egy látogatásra. Nagyon kellemes estét töltöttünk náluk, nagyon finom vacsorát ettünk, s kaptunk egy gyorstalpaló norvég kiejtéskurzust, miközben számtalan történelmi, nyelvészeti, földrajzi és egyéb ismerettel gazdagodtunk, köszönhetően neki és kedves feleségének. Mi több, kiderült, hogy egy utcával arrébb nőtt fel, mint én (Naphegy), egy általános iskolába jártunk (bár sosem egyszerre) és hallomásból még az unokatestvéremet., is ismeri, hiszen mindketten tájfutók. Kicsi a világ!  Még egyszer köszönjük nekik a vendéglátást!

Mire hazaértünk, már majdnem sötét volt (értsd, közel fél 11), s holnap hosszú nap áll előttünk, úgyhogy irány gyorsan az ágy!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.