Irány észak!

2009.08.12. 09:24

Címkék: beszámoló

Itthon ma reggel az időjárás már ránk hangolódott és igazi, Norvégiát idéző volt: sötét fellegekből csepergett az eső, s nem volt több 20 foknál. Ennek több okból is örültünk. Egyrészt megkezdhettük az aklimatizálódást, nem a 35 fokból csöppenünk bele a hűvösebb északi klímába. Másik ok sokkal prózaibb volt: mivel ki kellett centiznünk csomagoláskor a súlyt, a nehezebb és melegebb ruhákat magunkon vittük, így például a bakancsomat és a kabátomat. Ebben pedig nem kívántam kánikulában bőröndöket cipelgetni.

Hála a taxis helyismeretének, ügyesen kikerültük az összes dugót és útfeltúrást, így nagyon jó időben Ferihegyen voltunk. Itt kiderült, hogy jól csomagoltunk: az én bőröndöm állandóan ingadozott a 19.9 és a 20.0 kg között, de Karoliné is 18 kg felett volt. (Hazafelé persze kieszünk belőle nem is keveset.)

A repülőút Frankfurtig teljesen eseménytelenül telt: azo nnal a felhők felé emelkedtünk, majd ott is maradtunk a leszállásig. A repülőtéren várt ránk egy kis séta és sok-sok mozgójárdázás. A gép ugyanis a B terminálra érkezett, nekünk pedig az A terminál egyik csücskébe, a 38-as kapuhoz kellett eljutnunk. A két terminál egy – becslésem szerint legalább 3-400 méteres folyosóval van összekötve, ahol mozgójárda visz át. Innen már „csak” újabb mintegy másfél tucat mozgójárdás és gyalogos duatlon volt hátra, de végül úgy fél óra alatt kényelmesen átértünk.

A tranzitváróban kellemesen eltöltött két óra (Karolin aludt egyet én pedig megírtam a blog eddigi részét) után újra repülőn ültünk, újra a fellegek felett jártunk, majd újabb két óra elteltével kiléptünk Oslo repterére.

Az autókölcsönzőnél először bepróbálkoztak egy majdnem 300 NOK-kal magasabb árral, de mikor előkaptam a vauchert, nem volt vita. Sőt! Mint kiderült, sajnos nem volt Yaris vagy Peugeot 207-es méretű autójuk, ezért megdobtak minket egy Ford Focus-szal, azonos áron. Ennek azért örültünk, mert minden belefér a csomagtartójába és így nem látszik semmi, ha otthagyjuk a kocsit.

Fél 8-kor gurultunk ki az autóval és nekivágtunk az első etapnak, ami főként autópályát jelentett. Az első tapasztalataim szerint a norvég forgalom ritmusára két jelző ugrik be kapásból: lassú és nyugodt. Az autópályán max 110 km/h volt a megengedett, de a legtöbb helyen csak 90 vagy 80. Amúgy nem hiszem, hogy Norvégiában a tempomat forgalmazók bomba üzletet csinálnak. Szoktuk szidni a magyar utakat, hogy agyon vannak korlátozva. No, itt minden fél kilométeren van egy tábla, ami általában különbözik az előzőtől: egyszer 110, majd 90, aztán megint 100, megint 80, vissza 60-ra, majd 50-re, megint 70 és így tovább.

Az útdíj fizetés szisztémáját még nem teljesen értjük, mert bár keresztül mentünk több útdíjas szakaszon, fizetési lehetőséget nem találtunk. Állítólag, mikor visszavisszük az autót, akkor ott kell fizetni.

Ezek ellenére nagyon kényelmesen, pontban este 9-re megérkeztünk az első kempingbe. Az első két nap szállást adó házikó a fjord oldalán, egy sziklán áll, a teraszról és az ablakból egyenesen a vízre látni. A szállás pici, de otthonos.

Apropó, most már fél 11 van és már vagy fél órája besötétedett. ;-)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fjord.blog.hu/api/trackback/id/tr411304503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyaf-nyaf 2009.08.12. 11:09:12

Hello!

Jo utat kivanok igy ismeretlenul is :-))

Figyeljetek oda, hogy betartjatok a sebessegeket, mert huzosak a buntetesek, meg norveg zsebeknek is.

Az utdijrol:
www.vegvesen.no/en/Traffic/Planning+your+trip/Toll+roads

es: www.autopass.no/Visitors

Kellemes itt tartozkodast :-))

nyaf-nyaf 2009.08.12. 11:13:05

@nyaf-nyaf: Csak, hogy tudjad, hogy mennyit fogtok fizetni (ha eleve nincs benne az arban):
www.vegvesen.no/binary?id=142673

Gálos Feri 2009.08.12. 16:30:57

Sziasztok! Végre regisztrálni tudtam magam, de csak a laptopon keresztül.Olvastam a repülőutatokról, néztem a képeket. Vigyázzatok magatokra, jó utat kívánok!

anyutok 2009.08.13. 20:03:34

Hai Vlájárók!
A tegnapi üzenetemet nem találom. Mindig gond, hogy megtaláljam a "szólj hozzá" fület. Nagyon izgalmas volt a második napi útibeszámolótok. Mondom én, hogy az I. kerület a világ közepe és benne a Lisznyai iskola a csúcs. Jó, hogy találoztatok ezzel a kedves magyar családdal. A világ pedig kicsi. Na! Az a hosszú alagút viszont nem csábít. Itthon minden ok. Vigyázzatok magatokra és egymásra! Holnap veletek ugyanitt!
Mill. puszi Anyutok, Aputok
süti beállítások módosítása