Autózás Norvégiában

2009.08.26. 13:09

Címkék: szubjektív utazás tények autó információforrás

Most, hogy már magam mögött tudok pár ezer kilométert a norvég utakon, pár gondolat az autózásról. Röviden összefoglalva: imádtam vezetni kint!

Az utak minősége kiváló, az egész úton összesen, ha három-négy kátyúval találkoztam, az aszfalt sima, tiszta. Azonban figyelni kell, mert nagyon sok út keskeny. Ez nem csak a kis, hegyi szerpentinekre igaz, de helyenként a főutak is összeszűkülnek. Van, ahol szűkösen fér el két autó egymás mellett (ami esetenként ijesztő volt, hogy míg én nem éreztem annyira a kölcsön autót és gyakran lassítottam, a helyiek láthatóan hozzá voltak szokva az úthoz és pontosan tudták, hogy hol mennyi a hely és lassítás nélkül húztak el mellettem). Gyakran – főként a hegyi és a fjordokban futó utakon – nincs hely két autónak, főleg ha történetesen az egyik busz vagy teherautó. Ilyenkor vagy valamelyik fél megáll egy kiszélesedésnél, vagy visszatolat az legközelebbihez. Ebből a szempontból mindenki udvarias és türelmes volt.

Az udvariasság és nyugodtság az egész forgalomra jellemző. Érdemes felkészülni, hogy az itthonihoz képest a forgalom ritmusa jóval lassabb, ami részben az utak jellegének, részben gondolom az időjárásnak köszönhető. (Ezt a lassabb tempót érdemes figyelembe venni útvonaltervezésnél is.) A megengedett sebesség lakott területen 50 km/h, lakott területen kívül 80 km/h, azon a pár autóúton és autópályán pedig 90 km/h, azonban ezt gyakran felülbírálják táblákkal. Autópályán felfelé (akár még 110 km/h-s táblával is találkozhatunk), országúton sokszor 70 vagy 60 km/h-ra viszik vissza, míg lakott területen – főként iskolák közelében – 40, sőt 30 km/h-s táblákkal is találkozunk, s a zebrákat komoly fekvőrendőrök védik.

Apropó zebrák… Szomorú, hogy ezt le kell írnom, de Norvégiában az autók megállnak a zebránál és ezt a gyalogosok is tudják, s ennek megfelelően viselkednek. Honfitársaim, ha arra vetődtök, lehet gyakorolni! Hátha egyszer nálunk is szokássá válik. ;-)

Ami a sebességhatárokat illeti, az ottaniak – túlnyomó többségben – betartják. (Volt olyan, hogy egy konvojban mentünk 100 km-t egy pár autóval.) Érdemes is betartani, mert a bírságok az ottani bérekhez mérten is magasak. A legtöbb sebességmérő fix, telepített és tábla hívja fel a figyelmet, de találkoztunk kézi traffipaxszal is.

A hegyes, nyugati parton sok az alagút. Ezek némelyike pár száz méteres, de gyakori a 5-10, sőt ennél is hosszabb. (Lásd korábbi bejegyzésem!) Az alagutak megvilágítottsága, szélessége nagyon változó, de mind jól kiépített, leálló-öblökkel, menekülő útvonalakkal.

Említést érdemelnek még a kompok, amik elkerülhetetlen részesei az utazásnak. Tapasztalatom alapján sehol nem volt nagy tömeg (lehet, hogy mellékszezonban voltam), mindig felfértem az első kompra. A kompokról részletesen írtam korábban.

Még egy nagyon fontos információ autósoknak: nagyon sok az állat az utakon. (Tudom, nálunk is, de itt most valóban négylábúakra gondolok. ;-) ) Délen, amerre mi jártunk, ezek főként háziállatok: tehenek, kecskék és birkák, de északabbra fokozottan csatlakoznak hozzájuk a dám- és rénszarvasok. Ezért legyünk óvatosak, mert egy kanyar után könnyen találhatunk az úttesten békésen kérődző jószágokat!

Összefoglalva, mindenkinek ajánlom az autózást, aki szeretne csodálatos tájakon kényelmes tempóban, jó utakon, nyugodt forgalomban autózni.

Érdemes megfontolnia az autóbérlést,

  • akinek nincs hegyi autózásban rutinja,
  • aki nem fér a bőrében itthon az utakon, ha lát egy sebességkorlátozást
  • aki klausztrofóbiás az alagutakban vagy komoly tériszonya van
  • aki nem szeret, nem tud tolatni ;-)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fjord.blog.hu/api/trackback/id/tr811339665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tva 2009.08.26. 21:50:40

>Az utak minősége kiváló, az egész úton összesen, ha három-négy kátyúval találkoztam

Ezt a benyomást az itteniek többsége nem osztja,
- az úthálózát minösege egy OECD összehasonlításban a 48. helyen van, többek között Portugália, Malajzia, Csíle, Namibia, Lithuania, Jordánia és Botszvana mögött.
- az elmúlt 10 évben az új autópálya szakaszok építésében még Albánia is megelözte Norvégiát.
- a településeken a mellékutak sok helyen tele vannak kátyúval
- ti sok szép hídon és alagutakon autóztatok amik kis településeket kötnek be az országos hálozatba. Ezek borzasztó sokban kerülnek.

Balage1551 · http://fjord.blog.hu 2009.08.27. 11:58:21

@tva: Valószínűleg igazad van. A leírásom csak a saját -- szűk -- tapasztalatomra támaszkodik (ezért is kapta meg a "szubjektív" tag-et ;-)), ezért hasznosak a bennfentes információk.

Azonban pár gondolat:

"az úthálózát minösege" nem csak az utak minőségét takarhatja, hanem az úthálózatot, mint hálózat (elérhetőség, stb) is. Azok az utak amin én jártam (és ami szerintem egy odatévedő turista járni fog) nagyságrendekkel jobb volt, mint a magyar utak -- nem átlaga, hanem -- java.

Autópálya valóban kevés van, de én most nem is nagyon tudok más klasszikus autópálya útvonalakat mondani Norvégiában, mint mondjuk egy déli (Oslo-Stavanger) és esetleg egy belső (Oslo-Trondheim). A többi helyen a népsűrűség és a táj jellegzetessége nem hiszem, hogy kifizetőbbé tenné az autópályákat, főként ha azt tekintjük, hogy a már meglévőeken sem lehetett 110-nél gyorsabban menni. Ez a két útvonal viszont valóban jó lenne.

"ti sok szép hídon és alagutakon autóztatok amik kis településeket kötnek be az országos hálozatba. Ezek borzasztó sokban kerülnek."

Szerintem Norvégiában geográfiai, éghajlati és népesség-eloszlási adottságaiból adódóan alapból jóval többe kerülhet az úthálózat fejlesztése és fenntartása, mint a legtöbb európai országban. Hál'istennek geográfiai, éghajlati és nyersanyagi adottságaiból adódóan az országnak van mit a tejbe aprítania... ;-)

Amit írtam az elején, ez a saját, szubjektív tapasztalatom, amely könnyen lehet, hogy picit idealisztikusabb, mint ahogy az ott élők látják.
süti beállítások módosítása