Bergenben

2009.08.16. 19:17

Címkék: beszámoló

Reggel arra ébredtünk, hogy nem esik. Gyorsan csináltam pár képet a kemping partjáról. Nagyon jól időzítettem, mert mire visszatértem a faházba, ismét szakadt az eső. Gyorsan csomagoltunk és ettünk, mert 9-re a komphoz kellett érnünk, amely majd átvisz minket a Hardangerfjord másik partjára.

Neki is vágtunk változó intenzitású esőben a komphoz vezető közel 20 km-es utunknak. Félúton egy alagút előtt 60 km/h-s korlátozást találtunk, aminek okát az alagút után azonnal megértettünk: az utat alig lehetett látni egy hatalmas vízesés permetjétől. Megálltunk a kialakított parkolóban, de rövid tanakodás után úgy döntöttünk, csak a kocsiból fényképezünk, mert ha kiszállunk az akkor éppen derekasan hulló eső és a vízesés permetjétől pillanatok alatt elázunk, de ha még be is vállalnánk a dolgot, fotózni nem tudnánk, mert ugyanez történne a fényképezőgépeinkkel is.

Rövid fotózás és filmezés után folytattuk utunkat a komphoz, majd 25 perces hajózással átkeltünk a túlsó partra. Ott a hosszabb, de szebbnek tippelt útvonalat követtük. Valóban gyönyörű lehet, még így, szürkén is szép volt, de az akkor már heves eső miatt nem nagyon tudtunk fotózni.

A szerencse mellénk szegődött, mert egy hatalmas vízesés került az utunkba, s éppen elcsendesedett az eső. Sőt! Pár pillanatra a napot is megláttuk. Hihetetlen volt a vízesés: az utóbbi 36 óra folyamatos esőzése valószínűleg még vadabbá tette, de úgy robajlott a sziklákon át, hogy egymás hangját alig hallottuk. Egy sziklakiszögelésnek köszönhetően még a vízfüggöny mögé is be lehetett sétálni.

Szerencsénktől feldobódva folytattuk utunkat Bergen felé. Az eső ereje minden kanyarban változott, annak megfelelően, hogy a közben felélénkült nyugati szél hogyan csapta a magas partfalnak a felhőket. Bergenben is folytatódott ez a rapszodikus időjárás, így az egyetlen fedett látnivalóval kezdtük: az Akváriummal. Ebben a szépen prezentált víziállatkertben még pingvineket is láthatunk, és még egy viszonylag egyszerű fókashow-t is megtekinthettünk. Közben az időjárás még szeszélyesebbé vált: általában csak gyenge, szemerkélő eső volt, amelyet időnként 5-10 perces felhőszakadás fűszerezett.

Majdnem három órát töltöttünk az Akváriumban, de végül úgy döntöttünk, csak odébb kell állni. Megint megkíméltek az égiek: az alatt a másfél óra alatt egyáltalán nem esett, amíg megnéztük a híres hanza házakat és a halpiacot. Itt Karolin is kiélhette magát: kapott egy hatalmas, tengeri herkentyűkkel teli tálat. Bevallom, én pont azt tettem, amit sosem értettem egyes turistáknál: hogyan lehet hamburgert enni, ahol teli a pult helyi sajátosságokkal. De ha egyszer nem szeretem a halakat és egyéb tengeri állatfajtákat! Mentségemre szolgáljon, hogy először rénszarvasburgert akartam enni, csak már nem volt. :-( Azért a bálnahúst én is megkóstoltam.

Miután jóllaktunk és kezdtünk átfázni, elindultunk a szállásunk felé, ami Bergentől 20 km-re található, egy tó partján. Fél 6-ra meg is érkeztünk, és szerencsére még száraz időben becuccoltunk a faházba. Amint Karolin becsukta az ajtót, szóltam neki, hogy nézzen ki az ablakon: kint már ömlött az eső.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fjord.blog.hu/api/trackback/id/tr971313421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aputok 2009.08.16. 22:03:31

Sziasztok Ti két "Rainman"-nek!
Örülök, hogy a sok esőt humorral tudjátok kezelni, lesz még ez jobb is.
Egy kis hazai időjárásjelentés Norvégiára:
a következő másfél-két napon több napocskát és (eltekintve a fjordoktól és az óceántól) kevesebb vizet láttok majd. Ezután kell lenyelni még egy frontos napot, mjad jön a tarósabb napsütés (várhatóan egy köztes anticiklon-gerinc).
Legyetek továbbra is nagyon vigyázzatok egymásra! Sok puszi,
Aputok
süti beállítások módosítása