Nagyon rosszul aludtunk az éjjel (meleg volt és mire rájöttünk, hogy mi a problémánk, már hajnalodott), így kicsit nyúzottan keltünk. Az idő borongós volt, de a yr.no déltől napot is ígért Vestkappra, így reményekkel teli készülődtünk. Táborbontásunk gyorsra sikeredett és fél 10 után már úton is voltunk a tegnap esti kompunk felé. Az utolsó kilométeren megnövekedett szembeforgalomból már sejtettük, hogy most futott be a komp, ezért igyekeztünk, s éppen elértük a beszállást.

Lotéból északnyugatnak vettük az irányt és Nordfjordeidén keresztül újra a fjord partján találtuk magunkat, de néhány tíz kilométer után már ismét elhagytuk a partokat és a Selje félszigetét vettük célba. A kettős félszigeten nem a legrövidebb út vezet a fokra: először a keleti oldalon északra vezet az út egy jó darabon, majd a hegyeken átkelve a félsziget két ágát elválasztó öblöt kerülhetjük meg, majd a 40 kilométer hosszú nyugati nyelvet kell keresztül szelni, hegyes-völgyes úton.

Az út festői, s nekünk a nap is kezdett kisütni, mire odaértünk. Amire viszont itt még fokozottan figyelni kell, azok a birkák. Máshol is kóborolnak, de itt bármely kanyar végén futhatunk bele egy békésen kérődző, vagy csak egyszerűen nyugodtan heverésző csordába. Volt, hogy fél percig kellett farkas-, akarom mondani birkaszemet nézni egy jóllakott jószággal, mire méltóztatott odébbállni. (Később rájöttünk, hogy a duda drasztikus, de hatásosabb módja az út megtisztításának.)

Nagyjából délre értünk fel Vestkappre. Azt hittük, hogy tegnap Brigsdalbreennél erős szélben volt részünk. Hát az semmi volt ahhoz képest, ami itt fogadott minket. Régi vitorlázó révén nem egy vihart megéltem már, de ez túltett mindenen. Abból, hogy nem lehetett egy helyben állni, még a fényképezőgép tartása is nehézségekbe ütközött, s rendesen rá lehetett/kellett dőlni a szélre, becslésem szerint a 80-90 km/h-ás alapszelet 100-120 km/h-ás lökések kísérték a víz felől. (Később ezt megerősítette, hogy a Vagsoyra vezető híd bejáratánál a figyelmeztetés először 25, később 27 m/s-os szelet jelzett.) Az erős szél ellenére nem volt kellemetlen idő, mert a levegő eddigre 23-24 fokosra melegedett.

A látvány csodálatos volt innen, az 500 méterrel a tenger felé magasodó természetes kilátóból. Nyugatra előttünk terült el az Atlanti-óceán végtelen kéksége, északra és délre pedig a norvég partok szigetekkel és magas szirtekkel szabdalt vonala. Itt fogyasztottuk el ebédünk, s miután még egyszer körbecsodáltuk a tájat, elindultunk lefelé.

Utunk következő állomása a Vagsoy szigeten található Krakenes fyr (fok) volt. Ide az északi tengerparton kanyargó lassabb, de szebb útvonalon jutottunk, át a szigetet a szárazfölddel összekötő 1200 méter hosszú és legalább 60-70 méter magasan ívelő hídon. Itt egészen a sziklák széléig merészkedtünk. Kicsit bíztam benne, hogy hatalmas hullámok nyaldossák majd a partokat, de közben a szél befordult és a part felől fújt. Itt is erős volt, s kegyetlenül leszakította a nyílt vízről érkező hullámok sziklákat nyaldosó tarajait, de egy-egy erősödés esetén akár a sima vízen is apróbb vizes forgószeleket keltett.

Sokáig el tudtuk volna nézni és hallgatni a tengert a meleg sziklákon ülve, az addigra már 26 fokossá melegedett, napfényes időben, de várt még ránk további látnivaló. Így összeszedtük magunkat és „ha kánikula van, akkor irány a strand” felkiáltással a sziget egyik öblében található Refvika homokos tengerpartját céloztuk meg. A tengerpart nagyon furcsán kilóg abból a tájból, amit eddig Norvégiából láttunk. Több száz méter hosszan húzódik a völgyben, s fehér finom homokja mintegy 50-70 méter szélesen uralja a partot. Nosza, nekünk sem kellett több, cipőnket hátrahagyva mezítláb sétáltunk a tenger felé. Bevallom, még sosem fürödtem óceánban. ;-) Bevallom, most sem. Elég volt bokáig a vízbe merészkedni, hogy eldöntsem, ezt a kedveltetésemet meghagyom Görögországra. Úgy tűnt, ezzel más is így volt, mert senkit sem láttunk bokánál mélyebbre merészkedni a vízbe.

Miután kistrandoltuk magunk, utunkat végcélunk felé, Európa legmélyebb tavának, a Hornindalsvatnetnek partján található kemping irányába vettük. Mire ideértünk, komor, borongós idő fogadott, így gyorsan ettünk, zuhanyoztunk és már csak a képek válogatása várt ránk. Most már esik…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.