Jól kezdődött a reggel. Az ígért rossz idő ellenére szép napos, igaz csípős reggelre ébredtünk. Mivel tegnap úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük megmászni a Preikenstolent (Prédikálószék), kényelmesen, de tempósan megreggeliztünk és összecsomagoltunk és 9 után nem sokkal el is indultunk Stavanger felé. Az út során elkapott minket egy zápor, amely már nem tűnt annyira jó előjelnek, de mire a Lysefjordot átszelő kompot elértük, már csak felhőfoszlányok maradtak és ígéretesen sütött a nap.

Fél 12-re értünk a Preikenstolenhytta-hoz, s eddigre már megint borult volt az idő. Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy ha már idáig eljöttünk (és kifizettük a 80 NOK-os parkolást), akkor nem fordulunk vissza egy csúcskísérlet nélkül.

Az út a csúcsra (és vissza) nem könnyű terep! Senki ne vegye félvállról a dolgot. Igaz, hogy az egy irányban 2-3 órás út csak 3.800 méter hosszú és nagyjából 325 méter szintkülönbségű az út, azonban ennek nagy részét az út első felében kell leküzdeni, néhol szinte már szikláról-sziklára kapaszkodva. Egyszóval a túra-, de legalább jobb sportcipő kötelező, már csak azért is, mert eső esetén időnként a lábunk alatt folyik a patak. A szikla „lépcsők” méretét figyelembe véve – külön nem erre „edzett” – 4-5 évnél kisebb gyerekek esetében is lényegesen hosszabb menetidőre számítson, aki nekivág.

Nem sokkal indulásunk után ismét esni kezdett, így mi is esőkabátba bújtunk. Különösebben nem aggódtam, még örültem is neki, mert ami eső leesik, az nem marad fenn a felhőben. ;-) Ezzel együtt a vizes kövek, a nagyon sok ember (helyenként egy embernyi az út, így gyakran kell megállni és bevárni a lefelé jövőket) miatt csak lassan jutottunk előre, s 100 perc is eltelt, mire az utolsó meredek emelkedő tetejére értünk, ami nagyjából féltávnál (de szintkülönbség tekintetében a négy ötödénél) van. Ekkor már fél órája sütött a nap. Innen van alkalma az embernek először a Lysefjordra tekinteni. Másik irányban pedig már az óceánpart és Stavanger látható.

Itt rövid pihenőt tartottunk, megebédeltünk. Ez alatt a negyed óra alatt ismételten megmutatta a természet, milyen gyorsan képes változni. Mire szendvicsünk végére értünk, nyugatról hideg szél kíséretében sötétszürke felhők másztak felénk. Az út háromnegyede még előttünk volt, az időjárás sem volt ígéretes és Karolin sem érezte teljesen jól magát, így rövid tanakodás után a visszafordulás mellett döntöttünk.

Visszafelé az utolsó 800 métert ismét szakadó esőben tettük meg, s az a tippem, hogy ez a zápor nagyjából a Preikenstolenen ért volt minket. Ez kicsit enyhítette csalódásunkat, hogy nem jutottunk fel. Sebaj! Kell valamit hagyni, hogy legyen miért visszajönni!

Miután szárazba tettük magunkat, elindultunk Sundalba, következő két napunk szállására. Az út változatos volt: tavak mellett, hágókon át, alagutakkal tűzdelt, sziklák tövében futó utakon, hatalmas, robajló vízesések tövében.

Odda és Sundal között egy 11 km-es alagút várt ránk, amely az egyetlen út a Folgefonna gleccser két oldala között (ez így egy kicsit túlzás: van egy alternatív út, amely 140 km kerülő és egy kompot érint).

Szállásunk a Maurangsfjord partján található. Ez egy nagyobb faház (4 személyes), amely előtt egy sebes patak morog, jobbra a fjordmenti hegyek 800-1000 méteres csúcsai, míg balra a gleccser egy nyúlványa látható. Nem rossz hely! A kempinges néni viszont nem beszél nagyon idegen nyelvet, így kommunikációnk kimerül abban, hogy én megpróbálom angolul elmondani a kérdésem, amiből ő kihámozza, amit tud, majd válaszol norvégul, amiből én próbálom kinyerni a lényeget. Internet pedig nincs.

Este befűtöttünk, vacsoránk finom (zacskós) leves és a kempingben vett sült krumpli volt, egy kis helyi mandulás sütivel, mint desszerttel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.