Becsomagoltunk

2009.08.09. 22:40

Címkék: utazás

A hétvégén, pontosabban tegnap délután megejtettük a csomagolást. Rutinos utazóként szerencsére már nem olyan nagy kihívás: két óra alatt megvoltunk vele. Pedig kicsit neccesebb a 20 kilogrammos (inkább 15-16 kilós, hiszen a bőröndök sem pehelysúlyúak) súlykorlát Norvégiába készülve, mint mondjuk Görögországba. ;-) Kicsit aggódtam is, hogy beleférünk-e a 2x20 kg-ba, lévén most viszünk hálózsákot, fotóálványt és a meleg ruhák is nagyobb számban lesznek jelen, mint egy déli nyaraláskor.

Ezért mindent külön-külön lemérlegeltem egy konyhai mérlegen. Jó móka volt és így végre tudom, hogy mennyit nyom egy heti fehérnemű (650-700 g), 7 póló (1400 g), egy sportcipő (8-900 g) vagy éppen a tisztasági csomag (600-1300 g). :-) Az elektromos cuccok a kézipoggyászba kerülnek. (Annyi sztorit hall az ember a bőrőndből „elveszett” tárgyakról.) A csomagolás végén megtörtént a mérlegelés is: Karolin bőröndje jelenleg hozzávetőleg 15 kg, az enyém 16,4 kg. Így maradt még 5-6 kg (nem centizzük ki) a kajára és azokra a dolgokra, amit utolsó pillanatban kell behajítani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fjord.blog.hu/api/trackback/id/tr641299660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aputok 2009.08.11. 08:07:20

Aputok nevében jó utat kívánok!

Anyutok

aputok 2009.08.16. 16:04:47

Sziasztok Drágáim! Ez a második maipróbálkozásom, ezért neelnézédt, ha ismételek-á Pár órája jöttem meg ZSz-ról és kerültem internetközelbe. Legyetek nagyon kobváncsiak, de egyben nagyon óvatosak! Ahogy ma szét néztem a térképeken: meglehetősen változékony, s a mi mércénkkel mérve hűvös idő lesz a következő napokban, a ciklonok vándorútja lett Dél-Norvégia. Maxi: 15-20 fok. Remélem nem vagyok annyira béna, hogy nem kapjátok meg a kommentemet, nemsokára jön a Tamás, Tőle kérek majd egy kis tovűábbképzést. Sok-sok puszi Minkettőtöknek, Aputok
süti beállítások módosítása